2012. szeptember 29., szombat

Skóciából Angliába

A kellemes skóciai napok után Anglia fele vettük az irányt. Persze nem egyből - hiszen Edinburgh és London között több mint 500 kilométer a távolság, ami még úgy is soknak tűnik, hogy a táblákon mérföldben (kb.340 mérföld) tüntetik fel a távolságot - hanem néhány izgalmas megálló beiktatásával. Első megállónk Melrose-ban volt, ahol természetesen a méltán híres Apátságot látogattuk meg. Ám korán érkeztünk, ezért szétnézhettünk a településen. A diákok iskolába siettek, az épületek ablakában virágok, a piros telefonfülke pedig hívogatott. Benéztem az egyikbe és meglepetésemre érmével lehetett telefonálni. A mobiltelefonos érában jól esett csevegni egyet az itthoniakkal...kb. 2 fontnyi aprópénzért bőségesen beszélgettünk.
Aztán kinyitották az Apátságot és bementünk. A legtöbb itteni apátsághoz hasonlóan ez is romos, a tetteseket sem nehéz kitalálni: igen, az angol úriemberek voltak. Egyébként az épületet a 12. században készítették (átadva 1136-ban) és romosan is lenyűgöző és szép látvány. Az egyik tornyába is fel lehet menni, a kilátás onnan is pazar. A hely érdekessége, hogy állítólag ide temették I.Robert skót király (Robert the Bruce) szívét.

 Melrose

 Érmével működik.

 Melrose, reggel háromnegyed 9-kor 

 S akkor aszongya, hogy a vécéig kell menni vagy 50 yardot jobbra, azaz lépést, ami szinte 50 méter, mert 1 yard = 0,9144 méter.

 Kilátás és lelátás a Melrose Abbey tornyából
A "szabad juhok" mozgalom tagjai 

 A temető rész.
 Emberfej a magasban.

 Csigalépcső. 

 Ott túl a rácson...
 Mint a filmeken.

 Sírfelirat. 

 Minden szögből fotogén.

 Arc.

 
 Robert the Bruce szíve.

Virágoskertek mindenfele.

Innen az utolsó skót látnivalóhoz, vagyis inkább érdekes helyhez, Gretna Green-hez mentünk, ami szintén a skót történelem része, ami természetesen az - angolokkal szembeni - ellenállásról szólt. Angliában csak 21 évesen lehetett házasodni, ellenben Skóciában szinte gyermekfejjel, ezért a fiatal szerelmesek ebbe a határtelepülésbe menekültek, ahol pillanatok alatt összeadták őket. A kovácsműhely, ahol az események történtek ma is látogatható, sőt "esketést" is végeznek.
Gretna Green, a szerelmesek otthona:





2012. szeptember 23., vasárnap

Skócia - St. Andrews

Dundee és a Discovery után egy kellemes hangulatú kisvárost látogattunk meg. St. Andrews alig 18 000 lakossal rendelkezik, ám történelme, városképe, hangulata méltán tette Skócia egyik legismertebb és legkedveltebb városává, turisztikai célpontjává. Egyeteme a legrégebbi egész Skóciában (1413), és csak Oxford és Cambridge büszkélkedhet angol nyelvterületen régebbi egyetemmel. Itt végezte tanulmányait Vilmos herceg, sőt felesége Kate is. Az itt tanuló hallgatók száma 7000 (hétezer!) fő körül mozog.
Egyeteme mellett híres még arról is, hogy a golf szülővárosának tartják és, hogy itt találhatók Szent András relikviái is (a skót zászlóban Szent András keresztje látható).
Romos katedrálisa és a szintén romos tengerparton található vára szintén lenyűgöző látványosságok.

 Utcarészlet. St.Andrews.

 Egykor Skócia egyházi központja volt...

 ...az 1318-ban felszentelt katedrális

 Nevét Szent Andrástól kapta.
 Tengerparti vára romosan is szép.

Estéledik St.Andrews-ben.

 Fotó séta közben.

Oktatásáról is híres.

Skót zászló, benne a Szent András kereszt. A világon a második legrégebbi zászló (a dán után).

2012. szeptember 18., kedd

Skócia, 5.rész

Dundee és Scott kapitány neve szorosan összefügg, hiszen ebben a skóciai városban található az Antarktisz megismerésében fontos szerepet játszó hajó (és a hozzá épített múzeum), no és innen is indult valamikor 1900-ban. Scott kapitány Déli-sarkot meghódító történetet talán sokan ismerik, röviden annyi, hogy majdnem egyszerre indult a norvég expedíció Amundsen vezetésével és az angol csapat Robert Falcon Scott vezetésével. Különböző utakon, más-más "technikával" próbálták elérni a sarkot, amely végül mindkét csapatnak sikerült, ám az elsőség a norvégoké lett, akik 1911. december 14-én a világon először értek a Déli-sarkra. Scotték 1912. január 17-én érték el a célt, ahol a norvég lobogó és a nekik szánt üzenet várta (eredeti képek ITT!). A gondjaik azonban a visszaúton váltak igazán komollyá, hiszen a hideg és a táplálékhiány miatt nem értek vissza a táborhoz. Naplójegyzetei előkerültek, utolsó bejegyzését már özvegyének írta, tudta mi vár rájuk. Ez a végzetes - Terra Nova-nak - nevezett expedíciója előtt Scott már járt a Sarkvidék környékén, akkor a Discovery kapitánya volt. Ez a hajó látogatható Dundee kikötőjében.

 Viaszbábuk, ismertető film, múzeum...kezdődik a kaland...

 Aztán kint  vár a Discovery.

 A kormányos.

 Árboc, vitorlarúd és egyebek.

 Egy csomó csomó.

 Scott jegyzetei, rajzai.

 Vigyori.

 Ez is a hajón volt. Kuplung, fék, gáz.

 Keresztvitorla lenne? Nem nagyon értek hozzá...:(

 Előttem van észak, hátam mögött dél...

 Kötél, csomó, bog.

RRS Discovery. 

2012. szeptember 14., péntek

Skócia, 4.rész

A tegnapi hegymászós, fárasztó nap után ma kissé tovább aludhattunk volna, de én inkább a szállásunktól alig pár méterre levő Északi tenger partjára siettem, mert előző napokon mindig sötétben indultunk és érkeztünk, nem nagyon volt lehetőségem "keresgélni". Az Északi-tenger egyébként az Atlanti-óceán egyik tengere 580 000 négyzetkilométer felületű. Összehasonlítva, a Fekete-tenger "csak" 420 000. Kőolaj és földgáz tartalékai hatalmasok, ezért számos fúrótorony található rajta/benne. A parton sétálva örömmel tapasztaltam, hogy mivel nyáron sem alkalmas a part, illetve a víz fürdőzésre, ezért nincsen eltakarítva a partra "dobott" kagyló, csiga és egyéb élőlénymaradvány, így bőségesen kutathattam és találtam is medúzát, tarisznyarákot, toronycsigát, fésűkagylót, osztrigát és számos kisebb-nagyobb élőlényt. Íme a "zsákmány" egy része:



 A tengerpart, ahogy én szeretem! (hüvelykagyló - kis palloskagyló - ehető kékkagyló, csészecsiga ...)




 Kinéztem a tengerből a partra :)

 Középen fésűkagyló (Pecten), amelyet a Shell logójában is megtalálhatunk.

Game over tarisznyás!

A tengerparti séta után egy újabb híres (vagy inkább hírhedt) és igen szép (kísértet)kastély irányába vettük utunkat. A Glamis kastély, valamint annak rendezett kertje láttán bizony el-elakadt a szavunk. A kastélyban állítólag négy kísértet is "lakik", szerencsére mi eggyel sem találkoztunk. És létezik egy TITOK is...amit továbbadnak...a 21. születésnapon...a fiúnak...de ezt senki sem tudhatja...és itt vannak II.Malcolm vércseppjei...a kék szobában kockazörgés zavarja az álmot...a nyomorék gyermek és az ősz szakállú öreg is itt lakik valahol...Brrrrr....






 Készül a kerítés.
Több százéves fák árnyékában (Duglászfenyő)

Miután kigyönyörködtük és kiborzongtuk magunkat elindultunk Dundee irányába, ahol a kikötőben Scott kapitány hajója,a  Discovery várt. Erről majd legközelebb.