2013. augusztus 18., vasárnap

Transalpina

Néhány blogos beszámoló és ismerősök kikérdezése után mi is nekivágtunk az utóbbi időben agyonreklámozott Transalpina nevű csodaútnak. A Páring hegységen átívelő úton 2145 méterig lehet felkapaszkodni. Mi délről indultunk, az a rész meredekebb, így előbb láttuk az izgalmasabb, magashegyi részt és csak utána következett a végtelennek tűnő, kacskaringós erdei szerpentin. Ez utóbbi kárpótlásul rengeteg áfonyával lepett meg, mi azonban a legtöbb útszélről falatozóval ellentétben, picit fentebb, a "pisizónán" kívül lakmároztunk.
Az út 135 kilométer hosszú, délről Novaci-ról indul, Sebesig tart. Mi Zsilvásárt is megnéztük, benne Brâncuşi alkotásaival, onnan indultunk. Egyébként Tg. Jiu a jelzett alkotásokon kívül csak "eklektikusságával" tűnt ki, nem sok rendszert véltem felfedezni szerkezetében. Zavaros város. Sajnos hasonló hozzá a Novacitól elérhető Rânca nevű település is, amely hatalmas ütemben fejlődik (?), lévén, hogy a Transalpina mellett található, de teljes az összevisszaság, minden színű, alakú, formájú épület megtalálható, a legtöbb parkoló, zöldövezet nélkül. Nem tudom elképzelni mi lehet itt télen, hiszen a sípályát is megépítették?! Aztán jön a "Hosszú kígyó". Több helyen is érdemes megállni, szétnézni, fotózgatni, igaz nehéz olyan helyet találni, ahol még nincs másik 5 autó, hiszen elég nagy a forgalom.
 Zsilvásár parkja, Brâncuşi székjeivel. Tilos rájuk ülni!

 A Csók kapuja.
 Zsilvásári hostel: Valami Amerika!


 Türguzsiui divat. 

 Pandúrok.

 Rânca. Össze-vissza építkeznek.

 Rânca.

 A Hosszú Kígyó.




 Hanga.

Kéregető szamarak.

Finom és...áfonya. 

2013. augusztus 15., csütörtök

Körút. 1750 kilométer.

Sepsiszentgyörgytől Sepsiszentgyörgyig. Ez volt a körút. Közben érintettük azokat a helyeket, ahol általában csak átrohanunk a cél fele tartva. Most megálltunk, bámészkodtunk Aludtunk. Olvasgattuk a könyveket. Történelem. Földrajz. Biológia. Magyar. Versek...Regények...100 év. Elfogytunk.

Segesvár. Menthetetlenül Drakula földje (úgy érzékeltem)...De szép, elragadó, felújított. Sok német szó hallatszott.

Marosvásárhely.  A városnak 1910-ben 25 517 lakosa volt, ebből 22 790 magyar, 1717 román...No comment. Százalékban? Fáj leírni.

Szászrégen. A polgármester hivatal. a hivatal jenő polgármester épülete...

Koltó. Petőfi és Júlia. Szép. Még nyílnak a völgyben...Másnak.

Nagybánya. Bányaváros. Régmúlt...

Át a Gutinon. Kakastaréj.

Szaplonca. Vidám temető. Inkább érdekes, mint vidám.

Szatmárnémeti. A tények: 2002-ben 115 142 lakosából 66 638 fő (57,9%) román , 45 298 (39,3%) magyar, 1607 (1,4%) német, 1115 (1%) cigány nemzetiségű. A magyar anyanyelvűek száma 47 209 (41%) volt. Volt ez 60 fölött is!

Nagyvárad, a meglepetés. Kétnyelvűség, európai levegő. A kő marad...

Népesség[szerkesztés]

Fáj. Teleki vs.Primariei!

Nagyszalonta. Csonka torony. Arany János. Kedvencem a református templom órája..."Kossuth Lajos azt üzente"
Temesvár. A központ. A katolikus templom. Nyoma sincs...

Várhely. Blogolvasó tudod hol jársz? Sarmisegetusa...

Nekem tetszett.  Nem a város, hanem a szerencséjük...itt született Brâncuşi. No meg a végtelen a oszlop (kopjafa?). 29, 35 méter. Bár nálunk lenne!

Transalpina. 

A kígyó neve: Transalpina. Páring. Sajnos ezt is elrontották. Rânca a példa rá.

Szeben. Verhetetlen.

Szeben a toronyból.

Több szem többet (l)á(r)t. 

Vízakna. A sóról szól(ó).

Kerc. 1207...

Többet érdemel.

A fogarasi vár. Itt halt meg I. Apafi Mihály fejedelem. A templom előtt Árva Bethlen Kata sírhelye. E városban tanított Babits Mihály. 1892-1910 között Mikszáth Kálmán képviselte ügyeiket. Ma Zilele Făgăraşului. Tényleg felesleges a történelem tanítása? 

Jó tanulság volt. Érdekes. Látni Erdély, Bánátot, Olténiát, a Szászok földjét. "Az a nép, amely múltját nem tiszteli, a jövőt sem érdemli. Aki őseit elfelejti az a jövőt nem érdemli. Aki a múltját a nemzetnek gyalázza, az saját jövőjét alázza."