2013. augusztus 18., vasárnap

Transalpina

Néhány blogos beszámoló és ismerősök kikérdezése után mi is nekivágtunk az utóbbi időben agyonreklámozott Transalpina nevű csodaútnak. A Páring hegységen átívelő úton 2145 méterig lehet felkapaszkodni. Mi délről indultunk, az a rész meredekebb, így előbb láttuk az izgalmasabb, magashegyi részt és csak utána következett a végtelennek tűnő, kacskaringós erdei szerpentin. Ez utóbbi kárpótlásul rengeteg áfonyával lepett meg, mi azonban a legtöbb útszélről falatozóval ellentétben, picit fentebb, a "pisizónán" kívül lakmároztunk.
Az út 135 kilométer hosszú, délről Novaci-ról indul, Sebesig tart. Mi Zsilvásárt is megnéztük, benne Brâncuşi alkotásaival, onnan indultunk. Egyébként Tg. Jiu a jelzett alkotásokon kívül csak "eklektikusságával" tűnt ki, nem sok rendszert véltem felfedezni szerkezetében. Zavaros város. Sajnos hasonló hozzá a Novacitól elérhető Rânca nevű település is, amely hatalmas ütemben fejlődik (?), lévén, hogy a Transalpina mellett található, de teljes az összevisszaság, minden színű, alakú, formájú épület megtalálható, a legtöbb parkoló, zöldövezet nélkül. Nem tudom elképzelni mi lehet itt télen, hiszen a sípályát is megépítették?! Aztán jön a "Hosszú kígyó". Több helyen is érdemes megállni, szétnézni, fotózgatni, igaz nehéz olyan helyet találni, ahol még nincs másik 5 autó, hiszen elég nagy a forgalom.
 Zsilvásár parkja, Brâncuşi székjeivel. Tilos rájuk ülni!

 A Csók kapuja.
 Zsilvásári hostel: Valami Amerika!


 Türguzsiui divat. 

 Pandúrok.

 Rânca. Össze-vissza építkeznek.

 Rânca.

 A Hosszú Kígyó.




 Hanga.

Kéregető szamarak.

Finom és...áfonya. 

Nincsenek megjegyzések: