2011. február 25., péntek

Egy kis csillagászat

A tavaszi növényismertetést egy csillagászati esemény miatt szakítom meg. Koszta Zoltán, amatőr csillagász ugyanis blogja elindulásáig csak itt, csak most, csak veletek :))) osztja meg híreit. Köszönjük, Zoltán!
"Hold-Vénusz együttállás

A Hold együttállásai a szabad szemmel is látható bolygókkal nem tartoznak a ritka csillagászati események közé.  Mégis szemet gyönyörködtető látvány, amikor két fényes égitest egymás közelében ragyog a tiszta égbolton. Március elsején napkelte előtt lesz alkalmunk megfigyelni hasonló jelenséget, amennyiben tiszta lesz az égbolt keleti-délkeleti része.  Ekkor ugyanis a Hold vékony sarlójától 1,2 fokra, délnyugatra (tehát tőle jobbra) látható a Vénusz. Ha figyelembe vesszük, hogy a két égitest Sepsiszentgyörgyön nem sokkal 5 óra után kel, a Nap pedig pár perccel 7 óra előtt, akkor lehetőségünk lesz bő másfél órán keresztül csodálni a természetnek ezt az előre jelezhető csodáját. Sőt, biztatnám azokat, akik szeretnek fényképezni, hogy örökítsék meg ezt a jelenséget. Kedvcsinálónak mellékelek pár fotót, amit idén január 30-án reggel készítettem Szatmárnémeti központjában, szintén a Hold-Vénusz együttállásakor. Tisztelettel, Koszta Zoltán"



Nincsenek megjegyzések: