2010. november 22., hétfő

Verespatak


Verespatak
Egész oldalas reklámokat látok minden nap a helyi magyar sajtóban, annak jeléül, hogy a verespataki bányatervet nagyon szeretnék már elkezdeni a Gold Corporation emberei. Hiába, sok az értékes érc a hegyek belsejében. Aztán 300 tonna aranyat és legalább ötször annyi ezüstöt mégsem hagyhatnak még évszázadokig a hegy gyomrában lapulni. Aki tehette az lassan már elköltözött, a cég által megvásárolt házak pedig napról-napra roggyantabbá válnak. A település eltűnik a Föld színéről, helyét átveszi egy ciános zagytározó, néhány száz ember bányászgathat az ősök emlékének tisztelete és szakmája elismeréseképpen. Hiába, a pénz nagy úr! A bányanyitás mellett érvelők álláspontja ismert, természetesen ők csak a dolgok szép oldalát szeretnék láttatni, az ellenzők érvei is ismertek, de ez utóbbiak hangját egyre ritkábban és főleg halkabban lehet csak hallani. Film is készült a témáról: Új Eldorádó. És persze néhány fotó is. A filmet nem, a fotókat viszont én készítettem...

 A központ

 Megvették, lebontják

 Egykor itt magyar gyerekek tanultak

A család 

 Bánya volt. Bánya lesz?

Talán már össze is dölt

Eszi a rozsda 

A templom is útban van. Lebontják. Felépítik?

A  több tíz éves meddőhányókon nehezen kapaszkodik meg az élet

 2000 éves járatok
Az arany ára


Nincsenek megjegyzések: