No, de Ben Nevis-ig még megállunk egy magánháznál :))) ami nem más, mint a Blair Atholl, a Blair kastély, amelyet 1269-ben kezdtek építgetni, és jelenleg Skócia egyik legjelentősebb kastélya, amely saját hadsereget tarthat. A jelenlegi tulajdonos Dél-Afrikában él.
Bár eredetét többen vitatják, Skócia és a morajló kövek játéka, a curling szorosan összefügg. A fenti látvány fogadott a Blair kastély bejáratánál.
A bálterem. A szemközti falon szarvasagancsok.
A Blair kastély
Kellemes meglepetésben volt részünk, a kastélyban magyar nyelvű idegenvezető fogadott, Alíz Székesfehérvárról.
A Blair Atholl kertjének meglátogatását rövidre fogtuk, pedig a szabadon kéregető pávák igen csábítottak maradásra, mert az órák repültek és még várt minket egy igazi kihívás: a Ben Nevis (térkép ITT).
2 óra körül érkeztünk a hegy lábához, ahol örömünkre kellemes idő fogadott, ami a leírások szerint nem túl gyakori erre fele, ám azt is közölték velünk a tájékoztató irodában, hogy a túra kb.7-8 órás. A csúcs ködbe veszett, de úgy döntöttünk elindulunk. Négy különböző, jól elkülöníthető szakasza van a hegynek. Az első, egy kiépített, széles gyalogösvény (1883-ban készült), amit építtetőjéről MacLean's Steep-nek neveznek és kb. 400 méterig kapaszkodik. Itt sok emberrel találkoztunk, mindenki lefele igyekezett, és mint kiderült ők reggel indultak felfele...Khm, ez tényleg legalább 7 óra. Ezt követően az út balra kanyarodik, és egy szép tó tűnik elő. A túrának itt egy könnyebb szakasza következett, kb.300 méteres emelkedést "regisztrálunk", a szakasz neve: Halfway Lochan Zone. A látogatók többsége eddig kapaszkodik, hiszen innen már csodálatos a kilátás a környező hegyekre, tavakra, egy nagyszerű vízesés is előtűnik, és az ösvény folytatása már nem sok jót ígér. A növényzet teljesen eltűnik, csupán mohával és zuzmóval borított hatalmas, kopár sziklák, kövek jelentik a tájat. Az út neve is sokat elárul: The Zigzags. Ez egy nehezebb szakasz, 500 méteres emelkedővel, jó 10 fokos hőmérséklet csökkenéssel az indulástól. Hatalmas kőrakások segítették haladásunkat, de az idővel is versenyt szaladtunk.A fáradtság és a késői idő mellett még volt egy dolog, ami kissé szomorúvá, sőt egyeseket bizonytalanná tett, a vészjóslóan közeledő felhők, az egyre ködösebb táj, a szemerkélő eső. Rövid tanácskozás után végül megszületett a döntés: fél órával a csúcs előtt nincs megállás! A Platón alig néhány méterre láttunk, mindegyik kőrakásnak azt hittük, hogy az már a csúcsot jelenti...amikor egyszer csak előtűnt egy kőépület, egy emlékmű és egy menedék"kunyhó". Megérkeztünk Nagy-Britannia tetejére, ahová először James Robertson érkezett, 1771-ben. Villámgyors csúcsfotó és rövid gratulációk után belefújtunk tenyerünkbe...és elindultunk lefele. Az utolsó métereket már teljes sötétségben tettük meg, de mindannyian szerencsésen leértünk az autóbuszhoz.
Indulás. Valahol a felhők között a csúcs.
A MacLean's Steep
A többség eddig mászik. Jól kivehető az ösvény.
Kőoszlopok segítik a ködben való haladást.
Végre a csúcson. Ben Nevis 1343 méter.
Elkelt a vastag ruha.
A visszaút is szép volt.
Mindenhol hanga, Heathers (Calluna vulgaris)
Sötétben értünk le, a bárányok békésen legelésztek...
Folytatás következik. Dundee, a Discovery hajó (Scott kapitány hajója volt), St. Andrews.
