2012. augusztus 27., hétfő

80 évnyi különbség a Nagykőhavason

Érdekes túrán voltunk tegnap a Nagykőhavason, hiszen a Gáspár Laci által elindított babatúra újabb állomásán a legfiatalabb és legidősebb résztvevő között 80 évnyi korkülönbség volt. Uzonka először járt a hegyen, Sanyi bácsi pedig először 1946-ban...A hegynek, a Családi út piros sávjelzésén nekivágó csapatban háromkerekű babakocsi, gyermekhordozó, óvodás- és kisiskolás gyerek, no meg számos szülő is részt vett. A 32 tagú csapat közel 4 órás kapaszkodó és alig több, mint két és fél órás ereszkedő mellett bő két órát töltött a nagykőhavasi menedékházban, illetve annak környékén is.
A Nagykőhavas Brassóból nagyon gyorsan elérhető, a bukaresti útról a Malomdomboknál kell balra kitérni. Az itt található leghíresebb természeti szépség, a Sipoly patak jobboldali mellékágán kialakult és látogatható - sőt "bemászható" - hétlétrás vízesés.
A tegnapi túra képei:
 Lepillantás a Medve szakadékba (lent 20-30 méteres fák teteje látszik)

 Széltörés nyomai...
A menedékház legjobb játékai

 Szirti aggófű (Senecio rupestris)

A szépséges bánáti sáfrány (Crocus banaticus) már a közeledő őszt jelzi

 Sziklák tetején

 A Csürkő mező szikláin


 Szinte csoportkép

 A háromkerekű :)

Esetünkben a táblákon jelzett idők egy picit megnyúltak.

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Gratulálok, ügyesek vagytok!
Indri