2011. június 15., szerda

Holdfogyatkozás

Figyelem! Ma este ismét érdemes lesz az eget kémlelni, mert jó idő esetén látványos jelenséget lehet megfigyelni. Koszta Zoltántól kaptam az értesítést, amit köszönök és mindenkinek ajánlok figyelmébe:
"Szerdán este, amennyiben az időjárás megengedi, szép égi jelenségnek lehetünk szemtanui. Bár csillagászati szempontból nem tartalmaz újat, nekünk, köznapi embereknek mégis érdekes, nem mindennapi jelenség.
21 óra előtt pár perccel a kelő Hold korongjának bal oldalán már egy kis „harapás” látható, de a fő látványosságról még nem maradtunk le, hiszen a jelenség közel 5 órát tart. A szűrkés – narancssárgás folt fokozatosan ellepi a Holdat (ekkor van a Hold a Föld félárnyékában), majd  22 óra 23 perckor megkezdődik a teljes fogytkozás fázisa ami kb 100 percet tart (a maximum 23:12:37-kor következik be). Ez után következik ismét a félárnyék, mindaddig, amíg a Hold kivonúl a Föld árnyékkúpjából, valamikor éjfél után.
Az esemény érdekessége, hogy bár 2008. február 21-én volt tőlünk is látható teljes holdfogyatkozás, hasonló időtartamú utoljára 2000 júliusában volt. A másik érdekesség, hogy a Hold nemrég volt Földközelben, így viszonylag nagynak látszik a korongja, amit fokoz a látóhatárhoz való közelsége is. Éppen ezért érdemes felkészülni látványos fotók készítésére . És ha már ott vagyunk és az időjárás kedvező, a holdfogyatkozás ideje alatt megfigyelhetjük a csillagos eget, és az épp átvonuló Nemzetközi Űrállomást is (22:17 és 22:22 között). A következő fogyatkozás 2011. december 10-én látszik majd tőlünk."

 


Nincsenek megjegyzések: