A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Brassó. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Brassó. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. december 27., hétfő

Árpád szobor Brassóban !?

Már többször is szó volt itt a blogon a Cenk tetején egykor állt Árpád szoborról. Nemrég kaptam egy hírt, ami igaznak bizonyult (köszönöm Sándor!) miszerint a szobor nem Árpádot, hanem Árpád egyik harcosát ("a honfoglalás ismeretlen katonája") ábrázolta. Maga a katona 3 és fél méter magas volt.

Az "Árpád-szobor"

Ami azonban változatlanul igaz, hogy a szobrot, ami 20 méter magas volt, a honfoglalás 1000. évfordulóján állították fel, hogy aztán két, "ügyes" besszarábiai csóró 1913-ban felrobbantsa. Akkor a szobor olyan súlyosan megrongálódott, hogy pár hónap múlva összedőlt. A szobor fejrésze 2002-ben került nyilvánosságra, megtekinthető a brassói evangélikus egyház központi hivatalába (ezt olvastam, nem láttam! :) A Cenk tetején ma már csak a talapzat egy része látható. 
Ajánlott téli túra Brassóból felkapaszkodni a Cenk tetejére (piros háromszög a Cenk-sétányról indul), lepillantani a városra, majd leereszkedni egy kevésbé meredek úton. 
A szobor épen maradt talapzatán jól esik az otthonról hozott kaja

Megjegyzem, hogy nagyon sok medve él itt, nem árt az elővigyázatosság! Azt gondolom mindenki tudta, hogy 1950-ben átkeresztelték Brassót, Sztálinvárosra. 
Bővebben a szoborról ITT.

2010. július 29., csütörtök

Kirándulniiiii!!!

Gyakran kérdezik barátaim, ismerőseim, hogy milyen túra-javaslataim lennének a vakációra, szabadságra. Ez változik a részt vevő személyek korától, számától, felkészültségétől, kényelmétől és számtalan egyéb tényezőtől is, de gondoltam néhány ötletet megosztok itt veletek. Hátha találtok közte megvalósítható javaslatot. A képekre kattintva bővebb leírást találtok (nem mindegyik képre érvényes...).

Kezdjük egy melegítő sétával Tusnádfürdőre, vagy ha az autó bírja a strapát akkor tovább a Szent-Anna tóhoz, a Mohos-láphoz, esetleg Bálványosra.

Mohos

Ha ez megvolt, akkor következhet a "másik" irány: gombásztúra a Hatodra, Uzonkafürdő látogatásával (a bekötőút nem a legjobb). A keményebbek persze gyalogolhatnak is, lehetőségben nincs hiány.

Uzonkafürdő

Aztán jöhet a harmadik nap: Brassó. Pontosabban a hegyek, amik körülveszik, nem a "nagybótok" a város szélén. Előbb fel a Cenkre, aztán még fennebb a Salamon-kövek vonalán a Keresztény-havasra, majd a Nagykőhavasra. Aki ezt egy nap alatt megjárja, az ne is olvassa tovább az ajánlót!

  

És ha már a hegyeknél tartunk, akkor vegyük még sorra, hogy mi marad a "hétre". Hogy a fokozatosság elvénél maradjunk, kezdjük az alacsonyabbakkal és úgy haladjunk egyre feljebb. Persze ide már nem árt, ha magatokkal visztek valakit, aki már járt ezeken a helyeken, vagy olyan túristakönyvet, amely részletesen leírja az út hosszát, nehézségi fokát. Tény, hogy lentről is szépek a hegyek és finom a sült hús a hegy lábánál is, csak akkor nem szabad megsértődni, ha azt mondják rátok: kocaturista. Az összecsukhatós szék mindenképp maradjon otthon a táskarádió társaságában:

Egyeskő - Nagyhagymás - Gyilkos-tó

Zákány gerinc

Csukás

Királykő

Retyezát

Bucsecs

Fogarasi-havasok

Erőt, kitartást, jó időt!!!

2010. március 4., csütörtök

Fel a Cenkre!

2010. március 4., csütörtök
A Cenkre való feljutás elengedhetetlen feltétetele a Brassóba való bejutás. Autóval, biciklivel, gyalog vagy lóháton, de be kell jutni a központba (mondjuk a Star áruházig). Onnan a Cenk irányába kell elindulni és a hegy lábánál keresni a jelzést.

. 
Oda kell feljutni

Könnyen megtalálható a piros háromszög, hiszen a felfele vezető szerpentínes út "agyontaposott". A felvonó indítóháza is ott található, de jelen beírás olvasót azt hiszem ez legkevésbé érdekli. 


A felvonó útja

Aztán kapaszkodni kell 955 méterig. Ez kb. másfél órát vesz igénybe, feltéve ha állandó felfele haladó mozgást végzünk (na jó, 1-2 rövid pihenő is belefér). 


Tessék kapaszkodni!

A csúcs elérése előtt lenézhetünk a hatalmas Brassó (pontosabban Brasov) felíratú táblák mögül,


Mintha műholdkép lenne

 majd a csúcson elgondolkodhatunk egy felrobbantott emlékmű sorsán (lásd közvéleménykutatás :))) 


Az emlékmű talapzata még mindig áll 

Visszafele könnyű ereszkedő vár ránk és az út végén a megérdemelt üdítők (évszaktól függően hűtött, langy vagy forralt állapotban). 


Festett padokon pihenhetünk


Ne feledjétek, hogy a Cenk a Keresztényhavasokhoz nagyon közel van, ezért nem kizárt kisebb-nagyobb állatokkal való találkozás, mint medvebocs, vagy anyamedve.

Jó túrázást!