Vadászat - sport, szórakozás, gyilkos ösztön?

A legutóbbi felmérésre legnagyobb örömömre ismét sokan válaszoltatok és az eredmény elgondolkodtató: több mint fele a válaszadóknak úgy gondolja, hogy a vadászok pusztán gyilkos ösztöneiket vezetik le vadászat címszó alatt. 21% szerint a vadászat a természet számára szükséges (a selejtes és beteg példányok eltávolítása miatt, gondolom...) míg 12% illetve 9% véli úgy, hogy kikapcsolódás, illetve sporttevékenység. Egy vadász gondolatait épp a felvetett téma kapcsán ITT olvashatjátok. 

Az egyik magyarországi vadászlapban pedig az alábbi sorokat találtam: "A vadászat nem elsősorban a vad elejtéséről szól, de nyilvánvalóan – s ezt kár lenne tagadni – a sikeres elejtés a „hab az erdőzúgás tortáján”, a teríték pedig maga a vadászat koronája. Lehet valaki rutinos vadász, a várva várt vad megpillantása, a puska felemelése és a célzás, majd a lövés felfokozott izgalmi állapotba hozza az embert. Akit elkap a vadászláz, nem mindig tud ura lenni a helyzetnek, és a türelmetlenség, a kapkodás, a megfontolatlan döntések azon túlmenően, hogy hibázunk, sebzünk avagy elveszítjük a vadat, akár súlyos vadászbalesethez is vezethetnek."

Hobo szerint ezek a vadászat alapelvei (Vadászat - Prológus):

A Vadászat a vadász számára egyrészt alkalom a szigorú önfegyelem gyakorlására, másrészt eszköz a többi élőlény megismeréséhez és megértéséhez. Megtanít gondolkodni, szabadságszeretetre, jó ízlésre és tiszteletre nevel. Elvezet a természet és a hozzá tartozó jelenségek elmélyült megfigyeléséhez. A Vadászat megfelelő irányba tereli a vadász személyiségének alakulását. Olyan etikai értéket fejleszt ki benne, amely nélkül a vadászat csupán az ösztönök gyarló megnyilvánulása volna.(Videoklipp ITT).

Néhány fotó a témához (az első hatot az árkosi vadásznapon készítettem):

Mackó a szobában

Afrikai állatok Erdélyben (lőtték, hozták)

Trófeák

Medve közelről...

Varacskos disznó preparált koponyája 

Koponyák

Nevelik, hogy lelőhessék (ipari vaddisznótartás villanypásztorral védett erdőben)

Nem ma lőtték...(bölény a Székely Nemzeti Múzeumban)

Medvetalp

Leterítve

Szarvasbika

Dürgés közben sebezhető(bb)

Megjegyezném, hogy a nálunk élő legtöbb vadállat (medve, vaddisznó, őz, szarvas) húsa ehető és finom.

Ha támad a medve

Többen kérdezték már tőlem, hogy mi a teendő medvetámadás esetén. Nekem szerencsére még nincs személyes tapasztalatom, de hallottam és olvastam már pár tippet, megosztom veletek.

1. Nyugodtan kell viselkedni! - Ez elég furcsa tanács, hiszen egy vadállat láttán, főleg ha az nem mókus, hanem mondjuk barnamedve, elég nehéz lehet nyugodtan maradni, de a lényege, hogy ne ébresszük fel a vadban (ez nem csak a medvére érvényes) a támadó ösztönt. Az idegen kutyákkal való találkozáskor is jobb a fül-farok behúzás mint a szaladás (mondjuk, ha a vad 100 méterre van, a puska pedig 5-re, akkor utóbbi javasolt), mert futásban sokkal jobbak, mint mi. Persze volt aolyan is, akinek sikerült elszaladnia, mert a medve megelégedett azzal, hogy ráijesztett az illetőre...

Még így is félelmetes. Medvetalp a sárban.

2. Hangosan haladni az erdőben! - Azt mondják a medve fél az embertől. Érdekes ez fordítva is igaz. Nos, ha nem is fél, de a zajos helyeket általában kerüli, ezért a veszélyes részeken nem árt egy kis hangoskodás, énekszó ha többen vagyunk. Persze lehet, hogy annyira kiváncsi a medve, hogy éppen arra kiváncsi, hogy ki dalolászik a felségterületén...ilyenkor marad az első tanács.

Ez a nagyon szomorú kép Szabó-Szeley László fotója. Az Erdélyi Nimródban jelent meg.

3. A medvetámadások nagy százaléka a váratlan találkozás okozta meglepetés miatt következik be. Túl közel jutunk az állathoz és az veszélyben érzi magát, ezért megpróbál kitörni. Ha bocsokkal van, ez hatványozottan érvényes. Ilyenkor csak az ima segít...Bár egyes szakértők szerint, ha már támad ránk, akkor meg kell próbálni a hátizsákunkat "felkínálni" neki, hogy azzal bíbelődjön, amíg mi eltűnünk.

Ezt a barnamedvét én fotóztam...a brassói állatkertben.

4. Igazából megelőzni lehet csak a támadást, mert ha már akcióba lendült a vad, egyszerűen nincs menekvése az embernek. Gyorsabb, erősebb, mint mi. Kevesen vannak, akik túléltek már medvetámadást. Ha beszélnek is róla félvállról veszik az egészet és félszájjal teszik (hát ez elég morbid poén volt...). Olvastam még, hogy kővel kell hajigálni...hát nem tudom ez mennyire okos dolog. Lehet még jobban felhergeljük.  Bár egy malomkő azért nagyot tud koppanni :)
5. Jó ötletnek tűnik, hogy kinti sátorozás esetén az ételt ne a sátorba tegyük, hanem jó távol magunktól, esetleg egy fára felakasztva, hogy ne vonzzuk magunkhoz. A tűz is jó riasztó, csak szítani kell egész éjjel.

Ezt is én fotóztam. Szintén az állatkertben.

6. Lehet, hogy mégiscsak az első tanács a legértékesebb. Ha mi látjuk meg előbb a macit, akkor szép csendben tűnjünk el a környékről, amíg még nem késő. Ha pedig jön felénk, akkor kapjunk elé 1-2 petárdát és dobjuk feléje, azt fogja hinni, hogy rálőttünk (ezt több helyen is olvastam, állítólag a csobánkutyák ellen bevált). Persze, ha van egy vödör málna az is megteszi. Hátha jobban szereti...
Van két fotóm amelyeken medvetámadás áldozatai vannak, de annyira megrázó, hogy nem teszem ki a blogra. Ha valaki nagyon erős idegzetű, írjon címet és átküldöm.
Végezetül egy dolgot ne feledjetek: az erdőben a medve van otthon, mi vagyunk a vendégek.

Egy jópofa tanács-sorozat ITT olvasható.
Egy professzor, aki 43 éve él közöttük, ITT ad tanácsokat.